s mindig újjáéled bennem az élni akarás, az a fajta, ami mindig ott csücsül elrejtett zugokban.
A növő, majdnem kerek Hold, a tüzes Nyár, a ragadozó Oroszlán a Puszta, Férfias közeg kiéget.
Vázlatként született, úgyis marad, hiszen a pillanat - szülte meztelen gondolatok felbukkanása ez.
Mélységek megjárása, általános képekkel, nincs benne törekvés, verseskötetbe nem kerül, célja teljesen más.
Gyógyulok a sebekből.
2017. 08. 04. 21 óra és hajnali 3 között.
Éjjelem
Porszemcsékből épült
hézagos test
kitölti az űr
a szél által kifújt részeket.
Ajkam legörbül, remeg.
Sikítva tör ki minden, mi kiégett.
Széthullok.
Darabjaim hevernek a földön vízzel keveredve,
sárrá dagad.
Ásód éle fájóan
vágódik husomba.
Meghalok kicsit, nagyon
s zokogva fulladok a fájdalom tengerébe.
Torkolathoz érek
az öbölben melegebb a víz,
sekély partjára sodor a hullám
felébreszt a szomjúság.
Arcom a Napba fordítom
sóhajtok.
Éjjelem.
A Hold már majdnem kerek,
ragyog,
pókselymen csillan fénye,
éjjel mohaillat, békalencse bőrőmbe ívódva
parfümként pulzál.
Mártózz meg bennem.
Bubgyorékol a víz, az üres lefordított csónakban s én alá merülök.
Fejembúbja víz alatt s addig maradok lent,
míg az iszapba nem hagyom,
azt,
mi elfogyaszt.
Fogyasztott az a minta,
mit hoztam,
mit kaptam
s gyengének tartottam azt,
mi mégis erőssé tett.
Hitem tanít az Erényre,
mely oldalamon fényesebben ragyog, mint a szablya.
Tükör a vízfelszín.
A Lélek láthatatlan.
